Geográfus MSc-sek figyelem!

A kurzus célja megismertetni a hallgatót a határmentiség jelenségének speciális földrajztudományi, illetve területfejlesztési vonatkozásaival.

A félév során a határtudományt (mint földrajzi aldiszciplínát, és mint interdiszciplináris metszetet egyaránt) meghatározó elméletek befogadásától, hatalmi, közigazgatási narratívák érintésével fokozatosan haladunk a határ menti regionális elemzési módszerek specialitásának, a határgazdaságtan munkamódszereinek, és meghatározó EU-s dokumentumok megismerésének irányába. Hogy aztán utunk végén, gyakorlati példákon keresztül jussunk el a határok és a határ menti területfejlesztés dinamikus mozgásban lévő valóságához.

A kurzus során a szakirányú fejlődést jól szolgáló olvasmányok is feldolgozásra kerülnek. A hallgatók a földrajztudomány egy olyan korszerű, speciális alkalmazási területébe nyernek bepillantást, mely hazánk számára is különös jelentőséggel bír.

(A kurzust lehetőség szerint tömbösítve, 2 hetes bontásban, dupla órákkal tartanánk, várhatóan csütörtök délutánonként 14:00 és 17:30 közt.) 

 Vázlatos tematika – 2014-2015. Tavaszi félév

1. Óramegbeszélés, olvasmányok feladása

2. Mi a határ? – Tértudományi, hatalmi és kormányzási narratívák

3. Mi a határtudomány? – Egy földrajzi, geopolitikai olvasat

4. A határ a területfejlesztésben I. – EU-s dokumentumok, hazai vonatkozások

5. A határ a területfejlesztésben II. – Együttműködési struktúrák

6. Határok, és határ menti együttműködések I. – Európában

7. Határok, és határ menti együttműködések II. – Magyarországon

8. Módszertani specialitások I. – Határmentiség és területi tervezés

9. Módszertani specialitások II. – Határmentiség és stratégiaalkotás

10. Határon átnyúló fejlesztési gyakorlat I. – Többszintű kormányzás

11. Határon átnyúló fejlesztési gyakorlat II. – Területi koncentráció, tematikus integráció

12. Határon átnyúló fejlesztési gyakorlat III. – Vidékfejlesztés; Helyi gazdaságfejlesztés

13. Határon átnyúló fejlesztési gyakorlat IV. –Közösségfejlesztés; Közszolgáltatás-fejlesztés

 

A speci vezetője: Jaschitz Mátyás, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A weboldal létrehozásában közreműködött az ELTE Térinformatika Műhely, a sablonért köszönet az a4joomla.com csapatának!
A weboldalt gondozták: Ónodi Zsolt (2011-2015), Zsom Brigitta (2011-2012), Szentpáli Áron (2013-2015), Palaczki Botond (2015-), Berki Márton (2015-), Tolnai Gábor (2015-)
Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék©, 2018