A Magyar Urbanisztikai Társaság pályázatot hirdet főiskolák és egyetemek urbanisztikai és ahhoz kapcsolódó témájú szakirányán végző alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók kiemelkedő szakdolgozatainak/diplomaterveinek díjazására az alábbi témakörökhöz kapcsolódóan:

  • területi- és struktúratervezés,
  • településtervezés és városépítés,
  • szabadtértervezés,
  • tájépítészet,
  • városfejlesztés és városkutatás,
  • településföldrajz és vonatkozó társadalomtudományok,
  • városkommunikáció és városmarketing.

A pályázaton a 2019/20-as tanévben megvédett munkák indulhatnak. 

A jelentkezési, valamint a dokumentumok és mellékletek feltöltési határideje 2021. január 18. 23:59.

A dolgozatokat két gyakorló szakmai opponens értékeli egységes pontozólap segítségével és javaslatát a Bíráló Bizottság elé terjeszti, aki dönt az elismerések odaítéléséről. A Bizottság a beérkezett pályázatok számának és minőségének függvényében legfeljebb 7 díjat és további dicséreteket ad ki.

A díjakat ünnepélyes keretek között a Társaság elnöke adja át, a járványhelyzet függvényében, várhatóan március-április hónapban megrendezésre kerülő MUT Juniorkonferencián. A Diplomadíjasok az elismerés mellett egy éves tagdíjmentességet élvezve felvételt nyernek a Magyar Urbanisztikai Társaságba is.

A teljes pályázati kiírás megtekinthető a Magyar Urbanisztikai Társaság honlapján: https://www.mut.hu/?module=news&action=show&nid=258768#MIDDLE

Jelentkezési lap: https://forms.gle/P9uaj3JEUk66Swv96

A szükséges dokumentumok, mellékletek feltöltése az alábbi linkre kattintva lehetséges: https://www.mut.hu/?module=forms&action=show&fid=34

 

A weboldal létrehozásában közreműködött az ELTE Térinformatika Műhely, a sablonért köszönet az a4joomla.com csapatának!
A weboldalt gondozták: Ónodi Zsolt (2011-2015), Zsom Brigitta (2011-2012), Szentpáli Áron (2013-2015), Palaczki Botond (2015-), Berki Márton (2015-), Tolnai Gábor (2015-)
Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék©, 2018